Szivar

Kezdetleges módon ugyan, de első leírója is a híres világutazó Kolumbusz Kristóf volt.
„…bizonyos száraz levelek, melyeket nagy becsben tartanak…”.
Először 1492-ben látta, amint az összehengerített dohánylevelet kukorica levelébe (amit akkor még szintén nem ismert) csavargatják és szívják, hogy növényből készült izzó rudakból füstöt „nyelnek”. Roman Pane spanyol atya, Kolumbusz kísérője, akit Haitin hagyott, 1494-ben a dohánynövényről feljegyzi, hogy Santo Domingo szigetén a vad nép a dohány összesodort vagy hosszú csövekre darabolt leveleit szájba fogva meggyújtja és füstöl, hogy a moszkitószúnyog ne bántsa. Ezt a dohánylevélhengert nevezték tabakosnak.
A bennszülöttek nyelvéből származik a “Tabago” szó, aminek jelentése tekercs. Ebből alakult ki a “Tabacco” szó, melynek jelentése dohány.
A szivar szó a maja nyelvből származik – eredetileg “Ciquar” – és körülbelül annyit jelent, mint: “Valami éghető dolog, ami jóízű és jóillatú.”

A dohánynak viszont lényegesen nagyobb szerepe volt az indiánok körében. Amikor 1492-ben Kolumbusz partra szállt az Újvilágban az őslakosoktól ajándékként gyümölcsöket, fadárdákat és „jellegzetes illatot árasztó száraz leveleket” kapott. Ez utóbbi volt a dohány, amelyet akkor még értéktelenként eldobáltak. A dohány az indiánok varázsnövénye volt. Úgy hitték, minden veszélyben védelmet nyújt, még a túlvilági létükbe is elkíséri őket. Ünnepeken szinte kötelességnek számított a pipázás, béke és szövetség, barátság csak így volt szentesíthető, ugyanakkor úgy vélték lelkesíti és bátorítja a harcosokat. Mivel a dohánynak különleges erőt tulajdonítottak, így hát dohányadománnyal kedveskedtek a szellemlényeknek. Fontos szertartásokon a szent békepipát, a kalumetet szívták, amit az óramutató járásával megegyező irányban körbeadtak egymásnak. Mivel ezzel gyakran egy összetűzés befejezését pecsételték meg, a kalumetet általában békepipának nevezik, noha a haditanács alkalmával is használták.

A hódító a hazatérésével együtt elhozta a dohányzási rituálét Spanyolországba és Portugáliába. A tilalmak ellenére fokozatosan emelkedett a dohányzók száma. Miután a dohányélvezetet olyan drasztikus intézkedésekkel sem tudták megakadályozni, mint pl. a dohányzók nyelvének kivágása, vámot és adót szabtak ki rá. De ezek az intézkedések is csak közvetett befolyással voltak és vannak a dohányzásra.

A Karib szigeteken a föld előkészítését követően a vetés augusztus és szeptember között történik. Mintegy 6-8 héttel később a legerősebb palántákat a dohánymezőre ültetik ki.

A szubtrópusi éghajlat mellett a trágyázás és a vízellátás éppoly fontos szerepet játszik, mint a talaj állandó gondozása. Az utóvetés során kizárólag válogatott növényeket alkalmaznak. Eltávolítják a virágokat és a mellékhajtásokat és terménybetakarításkor a leveleket a mai napig kézzel tépik le. Mivel a növényen lévő levelek különböző időben érnek, ezért lentről felfelé haladva tépik le a őket a szárról. Az alsó részen a dohány könnyebb és finomabb, ezért fedőlevélként, borítólevélként, valamint betétrészként is jól alkalmazható. A felső rész erősebb, ezért azokból főleg borítólevél lesz.

A learatott dohányleveleket 20-30-as kötegekben zsinegekkel átkötve pálmalevelekbe tekerik és egy minden oldalról nyitott, száraz fészerben felakasztva szárítják, kizárólag szél és meleg levegő által. Az érési folyamat már ekkor elkezdődik. A dohánylevélben lévő nedvességtartalom 45-60 nap alatt 95%-ról 15-20%-ra csökken és a színe zöldről barnára változik.

Az erjesztéskor a száraz fészerekből kivett dohánykötegeket úgy rakják egymásra, hogy egy kb. 20 nm-es területen 2,5-3 tonna súly nyomja. Így belső hő keletkezik, amely elindítja a természetes erjedési folyamatot.

Aromaanyagok képződnek valamint színkiegyenlítés történik. A köteg belsejében lévő hőmérsékletet állandóan ellenőrizni kell, mert ha a hőmérséklet eléri a 40°C-60°C fokot, kézzel át kell mozgatni a köteget. Ezt a folyamatot 4-8 hónapon belül többször is meg kell ismételni. Az érlelést követően a dohányt kb. 55 kg-os jutabálákba teszik és így raktározzák 1-7 éven keresztül. Ezt nevezik utóérlelésnek és minél tovább érlelődik annál nemesebb, annál finomabb és így annál drágább szivar készülhet belőle. A leveleket 70 féle színárnyalat szerint válogatják szét.

A hosszú érési folyamat végén az utolsó munkafázis a sodrás. A Dominikai Köztársaságban mind a mai napig manufaktúrákban készítik a szivarokat. Egy-egy ügyes szivarsodró nő naponta több százat is meg tud csinálni. Egyik legjobb szivarmárkájuk a Leon Jimenez.

A szivart a dominikaiak elbeszélése szerint ők fedezték fel, tőlük vették át a kubaiak és tették végül híressé.

Rum

A rum a cukornád levéből vagy melaszból erjesztett ital, alkoholtartalma 38-60%. A rum szó valószínűleg a cukor latin nevéből (saccharum) származik.

Az első rumlepárlás a 17. században történt karib-szigeteki cukornádültetvényeken. Az ültetvényeken dolgozó rabszolgák rájöttek, hogy a cukorkészítés egyik melléktermékét, a melaszt alkohollá lehet érlelni. Később ezeket az italokat lepárolták, így megnőtt az alkoholtartalma és megszületett a valódi rum.

A tradíciók szerint a rum Barbadosról származik.